A Sepsi HACs egyesület a romániai Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatást egy olyan program megvalósítására, amelynek az a kiemelt célja, hogy a sepsiszentgyörgyi lakosság körében enyhítse vagy csökkentse a roma etnikumú lakosokkal szembeni félelmet, idegenkedést, elutasítást vagy helyenként éppen a gyűlöletet.
A projekt 4 nagy tevékenységből áll össze, amelyek mindegyike a kirekesztettség érzetével foglalkozik, de más-más szemszögből:
- Óriásplakát pályázat és matrica-reklám.
A tevékenység során óriásplakát pályázatot hirdetünk érzékenyítő üzenetek megfogalmazására. A három legjobb pályamunkát pénzbeli díjban részesítjük és az alkotások a Sepsiszentgyörgy határaiban található óriás panókra lesznek kihelyezve.
A többi pályamunkát közönségszavazásra bocsátjuk, a legtöbb like-ot gyűjtő alkotást matrica formájában szórjuk Szentgyörgy területén. - Fotó- és legó műhely 8-12 éves roma gyerekek számára.
A tevékenység célcsoportja azokból a gyerekekből áll, akiknek a családjaikkal együtt ki kellett Őrkőről költözniük a város különböző pontjaiba, ugyanis a lakóhelyüket lebontották az Őrkőn zajló nagy infrastrukturális beruházások miatt. Ezek a gyermekek csapatépítő játékokon vesznek részt, majd kapnak egy rövid felkészítőt a fotózás alapvető tudnivalóiról, ezzel együtt kapnak egy egyhasználatos fényképezőgépet is, amellyel a saját környezetükről kell képeket készíteniük. A fotókat előhívjuk, majd egy következő találkozó alkalmával ezekből kollázsokat készítenek, és végül egy legó műhely során építik meg a saját maguk számára ideálisan befogadó lakókörnyezetet. Ezekből a munkákból nyitott kiállítás készül. - Storytelling és filmkészítő műhely roma kamaszok számára, a PONT.MA egyesülettel partnerségben
A storytelling műhely szintén a kirekesztettség érzetével dolgozik, ám ezúttal magyarországi és romániai roma filmrendezők és színészek vezetésével és kifejezetten kamaszoknak szánva. A három napos workshop során a fiatalok a saját élményeiket dolgozzák fel, amelyből forgatókönyv születik, valamint a forgatókönyv és a műhelymunka során készült felvételek alapján elkészül a Videoritm nevű rövidfilm, amelynek a bemutatására szintén nyilvános eseményen keretében kerül sor.
A műhelymunka részeként a fiatalok és a nagyközönség megtekintheti Bogdán Árpád Gettó Balboa című, többszörösen díjazott filmjét is. - Cikksorozat a romák elleni 5 leggyakoribb előítélet és sztereotípia lebontása érdekében.
A projekt utolsó eleme egy cikksorozat a romákkal szembeni 5 leggyakoribb előítéletről, mint például, hogy nem szeretnek dolgozni, jó nekik a nyomorban élni, mert igénytelenek, csak a pénzért szülnek gyermeket, azért nem járnak iskolába, mert hiányzik belőlük a kitartás stb. A sorozat célja, hogy egy tágabb történelmi-kulturális kontextusba helyezze a roma lét élményét, legalábbis, amennyire ez Sepsiszentgyörgyön megismerhető, megtanulható, és magyarázatot adjon olyan viselkedésformákra, amelyekre eddig nem találtuk a magyarázatot. Célunk egy kicsit közelebb hozni a többségi társadalom tagjait a romák életkörülményeihez; az empátia és a szolidaritás felébresztése révén pedig abban reménykedünk, hogy néhány olvasónkban csökken a félelem és elutasítás, és eluralkodik a kíváncsiság polgártársaival szemben.
A projektről folyamatosan kommunikálunk itt és a Facebook oldalunkon.