Idén májusban indítottuk útjára a “pRObléMA?: a romákkal szembeni előítéletek leküzdését célzó érzékenyítő projektet”, amely 4 nagy tevékenység csomagból áll és amelyet a Román Kulturális Alap támogat. A projekt első fázisában óriásplakátot pályázatot hirdettünk, amelyre 115 pályamunka érkezett be 71 alkotó részéről 12 romániai városból. A három tagú zsűri döntéséről és a nyertes pályamunkák melletti voks indoklásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
A kreatív pályázattal párhuzamosan öt műhelymunkára hívtuk az őrkői roma gyerekeket és fiatalokat. A kicsiknek szóló kreatív műhely vezetője a Magma Kortárs Kiállítótér és a Young Engineers legó laboratórium munkatársai voltak, a gyerekek kísérője Bilibók Anita közösségi facilitátor. A Magmás műhely során az önarcképpel, portréval, önazonossággal foglalkoztak a gyerekek, míg a legó műhelyen saját, ideális lakókörnyezetüket építették meg.
A roma kamaszoknak, fiataloknak egy egészen más típusú alkotóműhelyt ajánlottunk a projekt során, a PONT.MA egyesület szervezésében. Három magyarországi roma származású filmes szakember vezetésével és Fekete Zsolt színész felügyeletében, valamint Czegő Tünde szociális asszisztens segítségével 7 roma kamasz dolgozott együtt 7 magyar fiatallal egy három napos műhely során. A foglalkozások központi témája a félelem volt, akár egyéni, akár közösségi szinten, valamint az előítéletek, amelyekből a félelmek esetleg táplálkozhatnak. A műhelymunka során feltárt történetekből és gyakorlatokból született a Demerung c. rövidfilm, Bogdán Árpád rendezésében, Bordás Róbert kameráján keresztül és a Bán József vágószobájában.
Az elkészült munkák bemutatójára június 1-én, gyereknapkor került sor az Erzsébet parkban felállított “pRObléMA?” rendezvénysátorban, ahol a gyerekek rajzait, különböző technológiákkal készített portréjukat, kollázsmunkáikat, valamint a legó építményeket lehetett megtekinteni. A résztvevő gyerekek arcképéből készült képeslapokra üzenetet írtak a látogatók a gyerekeknek, amelyeket azóta többnyire eljuttattunk a címzettekhez. A sátor fő attrakciója a Demerung rövidfilm vetítése volt, hiszen azt reggel 10-től délután 6-ig folyamatosan játszottuk, és mindig ült valaki a képernyő előtt.
Az óriásplakát pályázat elbírálása után következett a zsűri által rövidlistára választott munkák közönségszavazásra való bocsátása, amely június 21-én éjfélig tartott, és amelynek eredményeképpen 648 szavazat érkezett összesen, amelyből 113, 103 és 80 értékeléssel nyertek első, második és harmadik helyezést a munkák.
A július-augusztusi hónapok a gyártásnak vannak szentelve. Ebben az időszakban készülnek el a díjnyertes pályamunkák átalakítása az óriáspanók igényeihez, valamint a közönségszavazás nyerteseinek az átalakítása matricákká. Az óriásplakátok kihelyezésének várható időpontja július első hete, a matricák legyártása és szórása egész hónapban zajlik.
Ezzel a folyamattal párhuzamosan készülünk a projekt utolsó nagy tevékenységcsomagjára, a cikksorozat elkészítésére és megjelentetésére is.
A projekt mintegy záróakkordjaként 5 blogbejegyzés-szerű cikkben fogjuk a romákkal szembeni 5 leggyakoribb előítéletet tárgyalni, egy kicsit tudományosan is megközelítve, de leginkább azzal a szándékkal, hogy megingassuk a felületes, de biztosnak vélt tudás, ami gyakran az előítéletek melegágya.
Az óriáspanók augusztus végéig lesznek kihelyezve, a cikkek augusztus folyamán jelennek meg az egyesület honlapján.