Pentru versiunea în limba română, accesați acest link.
A lakhatás az inklúzió első lépése
Egy őrkői történet bizalomról, változásról és deszegregációról
Mit lehet tenni, amikor egy városi fejlesztés miatt családoknak kell elhagyniuk az otthonukat? Hogyan lehet egy szükségszerű, fájdalmas változást úgy végigvinni, hogy az érintett emberek ne pusztán elszenvedői legyenek a folyamatnak?
Néhány évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön pontosan ezzel a kérdéssel szembesültünk.
Az Őrkő egy közel kétezer fős, szegregált roma közösség Sepsiszentgyörgyön. A szociális intézkedéseket célzó 2017-es Helyi Fejlesztési Stratégia több jelentős beruházást tervezett a negyedben: új óvodát, integrált közösségi központot és 50 szociális lakást. A fejlesztések azonban egy nagyon nehéz helyzetet is teremtettek: az építkezésre kijelölt területen családok éltek informálisan épített házakban.
32 családnak, összesen 102 embernek kellett elhagynia addigi otthonát, hogy az így felszabadított területen felépüljön majd 25 ikerház, vagyis 50 legális új otthon.
Kilakoltatás helyett párbeszéd
Ilyen helyzetekre létezik gyorsnak és ismerősnek tűnő megoldás: hatósági felszólítás, rendfenntartó szervek bevonása, bontás, költöztetés.
Mi egy másik utat választottunk.
A Sepsi Helyi Akciócsoport azt javasolta, hogy a kiköltözést nem egy invazív, hanem egy traumaérzékeny, részvételi folyamatként szervezzük meg. A sepsiszentgyörgyi önkormányzattal és a Szociális Támogatási Igazgatósággal együttműködve arra törekedtünk, hogy a családok igényeit, szükségleteit, félelmeit és kérdéseit megismerjük, a lehetőségekhez mérten megválaszoljuk, és a változást ne erőből, hanem párbeszéddel kísérjük végig. Ez nem volt gyors folyamat, körülbelül másfél évig tartott.
És éppen az idő volt az egyik legfontosabb eszközünk.
Először bizalmat kellett építeni
A folyamat első lépése nem a költözés volt. Előbb pontosan azonosítani kellett az érintett családokat. Utána következett a bizalomépítés, a folyamatos tájékoztatás és konzultáció, a megfelelő lakások biztosítása, majd a családok helyzetének és a rendelkezésre álló lakásoknak az összehangolása. A támogatás pedig nem ért véget a költözés napján: költözés előtti és utáni támogatások is részei voltak a folyamatnak.
A közösségi facilitátorok rendszeresen jelen voltak az Őrkőn. Családokat látogattak, beszélgettek az emberekkel, figyelték a közhangulatot, felmérték a lehetséges konfliktusokat és kockázatokat, és segítettek az érintett családoknak felkészülni a közelgő változásokra.
Közben azonban nemcsak a közösséggel kellett dolgozni.
Az intézményeknek is tanulniuk kellett.
A közösségi facilitálással párhuzamosan ezért intézményi facilitálás zajlott: az önkormányzat, a szociális szolgáltatások és a Sepsi Helyi Akciócsoport szakemberei közösen keresték azokat a megoldásokat, amelyek jogilag működőképesek, ugyanakkor emberileg is vállalhatók.
32 család – 32 különböző történet
A folyamat során az egyik legfontosabb felismerésünk az volt, hogy nincs egyetlen megoldás 32 család számára. Más volt a családok összetétele, mások voltak a kapcsolataik, az erőforrásaik, a félelmeik és a szükségleteik. Ezért nem lehetett egyszerűen kiközölni a bontási végzést, majd kiosztani a 32 lakást, ugyanis mindegyik család másképp küzdött meg a veszteséggel, a sorsfordító helyzettel.
A családok és a lakások összehangolása külön folyamat volt. A lakások odaítélése két körben történt, a családtagok, a szociális igazgatóság munkatársai és a HACs szakembereinek szempontjait is figyelembe véve. A szükséglakás-állomány részben meglévő önkormányzati lakásokból, részben pedig a városban megvásárolt házakból és lakásokból jött létre.
Nem minden család fogadta el a felajánlott megoldást. Volt, aki saját erőforrásból talált másik lakhatást, és volt olyan család is, amely az Őrkőn maradt.
Ez is része volt annak a felismerésnek, hogy az érintettekre nem tekinthetünk pusztán egy intézkedés célcsoportjaként, hanem a körülményekhez képest a legtöbb lehetőséget kell biztosítani a döntésben és a folyamatokban való részvételben.
A régi házak lebontása is másként történt
A folyamat egyik legbeszédesebb eredménye talán az, a családok jelentős része saját maga bontotta le korábbi házát, az újrahasznosítható téglákat értékesítették, segítséget kértek rokonaiktól és szomszédaiktól, majd új otthonaikba költöztek a város különböző részein.
Ettől természetesen a veszteség nem szűnt meg veszteségnek lenni.
Egy otthon elhagyása akkor is fájdalmas lehet, ha az új lakás objektíven jobb életkörülményeket biztosít. És nem minden esetben jelentett az új lakás egyértelműen jobb életkörülményt sem, legfeljebb törvényesebbet. A traumaérzékeny megközelítés egyik alapja éppen ennek az elfogadása volt: a fejlődés nemcsak nyereséggel, hanem veszteséggel is jár.
A költözéssel kezdődött a deszegregáció
A családok a város különböző részein kaptak új otthont. Ezzel azonban egy újabb nehéz folyamat kezdődött.
Az első időszakban több lakóközösség tiltakozott a roma családok beköltözése ellen. Petíciók születtek, amelyekben azt kérték az önkormányzattól, hogy ne költöztessen roma családot a szomszédjukba. Az önkormányzat azonban nem lépett vissza a döntéstől, és idővel a viszonyok is alakulni kezdtek.
Néhány hónap elteltével az új és a régi lakók közötti kapcsolatok is változtak. A későbbi utánkövetés szerint 16 család sikeresen beépült új lakóközösségének kapcsolati hálójába. A gyerekek együtt játszanak. A szomszédok megállnak beszélgetni. Az egykor idegenként fogadott családok egyre inkább az új közösség részeivé váltak.
Nemcsak a családok változtak
A folyamat hatása nem állt meg az érintett családoknál, kihatott az intézmények gondolkodására is. A kezdetben szokatlan megközelítés során az önkormányzat és a Szociális Támogatási Igazgatóság munkatársai egyre inkább partnereivé váltak a folyamatnak. A tapasztalat azt mutatta meg, hogy egy kiszolgáltatott közösséget érintő beavatkozásban az emberi méltóság, a részvétel és a szakmai hatékonyság nem egymással ellentétes szempontok.
A módszer pedig Sepsiszentgyörgy határain túl is figyelmet kapott. A Világbank informális településekkel foglalkozó útmutatójában az őrkői folyamat esettanulmányként jelent meg, más helyi akciócsoportok, önkormányzatok, egyetemek és szakmai csoportok pedig azért keresték meg a Sepsi Helyi Akciócsoportot, hogy megismerjék a tapasztalatainkat.
Egy befejezetlen történet
Az eredeti tervek szerint az így felszabadított területen 50 új szociális lakás épült volna. Ezek a lakások azonban a mai napig nem készültek el, és az eredeti beruházás már nem is fog megvalósulni.
Ez különösen nehézzé teszi ennek a történetnek a mérlegét. 32 család elhagyta korábbi otthonát, a családok többsége saját kezűleg bontotta le a házát, miközben az a fejlesztés, amelynek helyet kellett teremteniük, végül nem valósult meg.
Mindez nem teszi semmissé azt, amit a lakhatási beavatkozás során közösen sikerült elérni. De fontos emlékeztető arra, hogy a részvétel, a bizalom és a traumaérzékeny megközelítés önmagában nem oldhatja meg egy fejlesztési folyamat valamennyi problémáját. És arra is, hogy amikor emberektől ekkora változást és áldozatot kérünk, az intézmények felelőssége nem ér véget a költözés lebonyolításával.
A lakhatás az inklúzió első lépése
A folyamat során sok mindent megtanultunk. Például, hogy a bizalmat nem lehet siettetni. Hogy az érintett embereket nem elegendő tájékoztatni: meg kell hallgatni őket. Hogy egy kiszolgáltatott helyzetben lévő ember nem pusztán „kedvezményezett” vagy „célcsoport”, hanem partner, akinek jogai, félelmei, erőforrásai és saját döntései vannak. És azt is, hogy rugalmasnak lehet – és kell – lenni anélkül, hogy feladnánk az alapelveinket.
Talán azonban a legfontosabb tanulság egyetlen mondatban összefoglalható:
A lakhatás az inklúzió első lépése. Nem a folyamat vége, hanem annak a lehetősége, hogy valami más elkezdődjön.
Most Európa szavaz – támogasd a sepsiszentgyörgyi történetet!
Az őrkői lakhatási beavatkozás Housing for Roma Inclusion címmel bekerült a REGIOSTARS 2026 döntőjébe, az A Europe Closer to the Citizens kategóriában, Romániából egyedüliként, 274 projekt közül kiválasztva a 25 döntős közé.
Most pedig a közönség is dönthet. A közönségszavazás 2026. október 14-én déli 12 óráig tart, és egy szavazó egy projektet választhat. A legtöbb szavazatot kapó döntős nyeri a REGIOSTARS People’s Choice Award díját.
SZAVAZZ RÁNK!
A megnyíló oldalon keresd az 5. kategóriát – A EUROPE CLOSER TO THE CITIZENS, azon belül pedig a HOUSING FOR ROMA INCLUSION projektet (Románia). Kattints a Vote for this project gombra, majd erősítsd meg a szavazatodat a Confirm gombbal.
https://ec.europa.eu/regional_policy/projects/regio-stars-awards_en#inline-nav-5
