Megszervezésre kerültek az első tematikus munkacsoportok

Megszervezésre kerültek az első tematikus munkacsoportok

2021. március 8.

Szervezetünk február elején bemutatta a közgyűlésnek a 2021 – 2023 közötti időszakra vonatkozó stratégiai tervét, a terv megvalósításában a GAL Sepsi számít a közösség támogatására és a helyi szociális tevékenységet végző (civil, önkormányzati és állami) szervezetek együttműködésére ezért a stratégiai célok mentén három munkacsoportot (Kommunikáció, Szociális szolgáltatások és Szociális Lakások ) indítottunk útjára melyben egy intenzív közös munkára hívtuk meg partnereinket. Az első találkozókra március 5, 9 és 11- én került sor.

A munkacsoportokban  civil szervezetek, önkormányzati szervek, tanügyi intézmények és a for profit szféra képviselői  vettek részt. Mivel ezek az első találkozók voltak a résztvevők megfogalmazták elvárásaikat és leltárba kerültek azok a nehézségek és problémák amelyekkel a jelenlévők nap mint nap találkoznak a szociálisan hátrányos illetve a roma kisebbséggel való mindennapi munka kapcsán.

Terveink szerint a csoportok két, három hetente fognak találkozni és konkrét javaslatokat, programokat fognak kidolgozni az elfogadás és érzékenyítési érdekében valamint az intézményközi kommunikáció javítására, a szociális szolgáltatások fejlesztésére illetve a szentgyörgyi szociálisan hátrányos kissebbség lakhatási problémáira.


Kapcsolódó hírek: