Negyedik fejezet, amelyben arról értekezünk, hogy a romák valóban lusták-e dolgozni, hogy a munka számukra büdös-e, vagy mi lehet az oka a nagy munkanélküliségnek a romák körében. 

Az előző fejezetekben azt próbáltuk megmutatni, hogy a traumát átélt ember vagy közösség egy folyamatos készenléti állapotban él, minden tettét és döntését a túlélésért való küzdelem határozza meg, akkor is, amikor semmilyen valós vészhelyzet nem áll fenn. 

Ebben a fejezetben a romák munkaerőpiaci elhelyezkedését szeretnénk több oldalról megvizsgálni, és arra rámutatni, hogy ezt a témát is, mint sok egyebet, nem lehet egyetlen mondattal elintézni, miszerint a „cigányok nem szeretnek dolgozni”. 

A román munkaerőpiac két nagy érdekességével kezdenénk: egyrészt van nálunk az a sajátságos helyzet, miszerint egy időben igaz az, hogy magas a munkanélküliség a romániaiak körében, másrészt, hogy a munkaadók nem találnak maguknak munkatársat. Ennek az ellentmondásnak a feloldására vagy magyarázatára nem vállalkozunk, pusztán csak arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy többszörös hátránnyal nem rendelkező embereknek sem egyszerű olyan munkahelyet találni, amely a decens életkörülmények megteremtésére elégséges jövedelmet biztosítana. A másik érdekessége a romániai munkaerő piacnak a dolgozói szegénység, ami azt jelenti, hogy az egész Európa területén nálunk a legmagasabb azoknak a száma, akik dolgoznak és mégis szegények maradnak. 

A munkához kapcsolódóan van még néhány visszásság, ami inkább a mentalitáshoz kapcsolódik. Egyrészt mindannyiunkban él az a népmesei bölcsesség, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, vagy ennek a fordítottja, a munkába állás és dolgozás jelenti megoldást az élet minden problémájára, vagyis, aki dolgozik, az rendes ember, van jövedelme, abból a jövedelméből van lakása, gyerekeinek iskolája, tiszta ruhája. Ebben a fölöttébb egyszerűsítő és lineáris munkafelfogásban a romák egy szűk dobozba vannak kényszerítve, hiszen elképzelésünk szerint az ők feladatuk elvégezni azokat a munkákat, amelyeket más nem akar, és van választási lehetősége. A romák választási lehetősége nem témája a közbeszédnek, hiszen velük szemben csak annyi az elvárás, hogy a minél piszkosabb, minél nehezebb, minél alacsonyabb tudást igénylő feladatokat ellássák, lehetőleg minél kevesebb pénzért, mert nekik az is elég. A másik izgalmas vetülete a munkához fűződő viszonyunknak, hogy sok munkáltató azt szeretné, ha maximális teljesítményt kapna a lehető legolcsóbban. A lehető legolcsóbbat azonban nem csak a kötelező minimál jövedelem megadásával akarják elérni, hanem úgy is, hogy nem alkalmaznak hivatalosan, nem jelentik le a teljes fizetést, szezon- és alkalmi munkára vesznek fel feketén fizetett munkásokat. Az ennél jobb melók csak azok számára elérhetőek, akiknek kellő erőforrásuk van ahhoz, hogy válasszanak, visszautasítsanak vagy érvényesítsék jogaikat. 

Ez a „rendszer” leginkább a romákat sújtja. Csata Zsombor szociológus kutató tanulmánya a munkaerőpiaci helyzet és a jövedelmek etnikai eltéréseit vizsgálja a népszámlálási statisztikák, valamint a Labor Force Survey romániai adatai alapján. A 2012-es lekérdezés esetében, például, az látszik, hogy a kérdezést megelőző héten a románok 50,9%-a, a magyarok 47,9%-a és a romák 36,6%-a végzett profitszerző tevékenységet. A roma populációnak mintegy 20%-a dolgozik alkalmazottként és több, mint 50%-uk számít önfoglalkoztatónak, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy dolgoznak ugyan, csak épp nincs a munkájuk regisztrálva sehol. 

A 2000-es évek közepétől a másodlagos munkaerőpiaci viszonyaik is megváltoztak, miközben a romák számára továbbra is csak ezek az ágazatok érhetőek el. A mezőgazdaság stabilizálása és a termelési folyamatok korszerűsítése azt hozta magával, hogy a romák lassan kiszorultak a mezőgazdasági munkákból is, míg az Uniós csatlakozás azt eredményezte, hogy átigazoltak a szakképzetlen munkaerőt alkalmazó, szintén szekundér iparágakra. 

Az elmúlt néhány évben megnövekedett a romák mobilitása is, ami azt hozta magával, hogy a munkaképes felnőtt férfiak nagy része és a nőknek kisebbik része teljes évre vagy szezonálisan külföldre költözik és ott szintén szakképzetlen munkát végez lényegesen nagyobb fizetségért, mint amihez itthon hozzáférne. Ennek a folyamatnak leginkább az eredményét látjuk, például az egyre szépülő házakból vagy az autók számának növekedéséből. A Sepsi HACs egyesület 2021-es és 2023-as őrkői kutatása például azt mutatta ki, hogy bár a közösség egészét érintő javulások nem észlelhetők, és a strukturális rasszizmus továbbra is markánsan érinti az életüket, egyénileg és gazdasági mutatókkal kifejezve, a romák jobban élnek, mint 10 évvel ezelőtt. 

Mi, tehát, a romák munkavállalásának az akadályai? Gyakorlatilag minden. Az évszázadok óta felhalmozott rossz tapasztalat, ami szerint minden közösségből kinézik és kiutasítják őket, az eleve olcsó munkaerőre berendezkedett munkaerőpiac, ami különösen szemtelen, ha olyan munkavállalókkal dolgozik, akiknek nincsen jogérvényesítő képessége és amúgy is kiszolgáltatott helyzetben élnek, az alacsony végzettségi szint, amely akár ürügyként is szolgálhat a hivatalos visszautasításra, a jövőkép és biztonság hiánya, ami azt eredményezi, hogy sokan közülük nem is értik a rendszeresség fogalmát, az egy hónappal későbbi javadalmazás, a különféle apró büntetések, amelyeket nincs pénzük kifizetni és így felhalmozódnak, de ha munkába állnak, levonják a fizetésükből, tehát sokáig szinte “ingyen” kell dolgozniuk, majd a közterek, közszállítás, formanyomtatványok, pénzügyek világában való (teljes) járatlanság, a szabad élethez való szokottság, az elérhető nagyon alacsony bérezés, aminek nincsen értéke, ha nincsen az életüknek egyetlen szegmense sem biztonságban, amit érdemes lenne pénzzel védeni, az a többségi „meggyőződés”, hogy a romáknak csak alacsony megbecsültségű, szezonális és alacsony bérezésű munkák juthatnak, valamint a külföldön elérhető, szintén alacsony megbecsültségű, szezonális, de itthoni viszonylatban legalább decensebb bérezésű munkalehetőségek.  

Ahányszor azt kérdezzük, hogy miért nem mennek dolgozni, kérdezzük meg azt is rögtön, hogy mi mennénk-e olyan körülmények között dolgozni, ami számukra elérhető, illetve, hogy kit ismerünk, aki felvenné őket, továbbá, ha a kisboltunk, iskolánk, kertészetünk, kozmetikai szalonunk stb. felvenné őket, nyugodt szívvel járnánk-e oda továbbra is vásárolni? Ha bármelyik kérdésre őszintén tudunk igent mondani, akkor máris egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy a magunk szerény eszközeivel növeljük a romák tisztességes és decens munkavállalási esélyeit. 

A cikksorozat a “pRObléMA?” elnevezésű, a romákkal szembeni előítéletek leküzdését célzó érzékenyítő projektünk keretében készül, amelyet a romániai Nemzeti Kulturális Alap támogat. A cikksorozat célja a romákkal kapcsolatos “tudásunk” gazdagítása, az előítéleteink megértése és az elutasításunk mértékének csökkentése azáltal, hogy biztosnak hitt meggyőződéseket árnyalunk vagy más megvilágításba helyezünk.