2020 november 20-án két POR/GALSEPSI/2020/9/02/OS9.1 típusú pályázatiűrlapot nyújtott be a Sepsiszentgyörgyi Önkormányzat. Az első pályázati javaslat egy Integrált közösségi központ építését célozza Örkőn, a második pedig 50 szociális lakás építését javasolja az Örkő szomszédságában. A projektűrlapokat a POR / GAL SEPSI / 2020/9/02 / OS9.1. í Bizottsága értékeli év végéig.
2020 november 23 –án sor került egy közös gyűlésre melynek keretén belül megalakultak a POCU/ POR Elbíráló illetve Fellebbező bizottságok és kinevezésre kerültek ezen bizottságok elnökei.
A gyűlésre a Sepsiszentgyörgyi Inkubátorház konferenciatermébe került sor valamint online környezetben azok számára, akik karanténban vannak, vagy az elektronikus jelenlétet választottak a megbeszéléshez. A megbeszélésen, melyet Veres-Nagy Tímea a SEPSI GAL projektmenedzsere moderált, 17 személy vett részt, a közintézmények, civil- és vállalkozóiszféra valamint a magán személyek képviseletében.
Így, a négy bizottság elnöksége és összetétele a következő:
POCU/GAL SEPSI/2020/9/02/OS9.1 projektek Elbíráló Bizottsága
Elnök: Kerezsi Hajnalka
Tagok:
- Albert Andrea – ZUM 2 képviselő
- Kerezsi Katalin – Gyulafehérvári Caritas – Szociális Gondozás
- Szilágyi Andrea Enikő – „Esély” Lelki Egészségvédő Egyesület
- Kolumbán Levente – Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
- Székely Kincső – SC TEGA SA
POCU/GAL SEPSI/2020/9/02/OS9.1 projektek Fellebbezési Bizottsága
Elnök: Hubbes Kinga
Tagok:
- Hubbes Kinga – Gyulafehérvári Caritas – Szociális Gondozás
- Papp Ágota – „Esély” Lelki Egészségvédő Egyesület
- Fejér Imre – ZUM 3 képviselő
- Pál Nemes Erzsébet – Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
- Bitai Zsuzsa – SC TEGA SA
POR/GAL SEPSI/2020/9/02/OS9.1 projektek Elbíráló Bizottsága
Elnök: Szép Márk Linda Maria
Tagok
- Albert Andrea – ZUM 2 képviselő
- Dima György – Amenkha Egyesület
- Szép Márk Linda – Szociális Támogatási Igazgatóság (DAS)
- Fekete Mihály – S.C. Femild Bauinvest SRL
- Székely Kincső – SC TEGA SA
POR/GAL SEPSI/2020/9/02/OS9.1 projektek Fellebbezési Bizottsága
Elnök: Bodola Mirabella
Tasgok:
- Rúzsa Pál – Amenkha Egyesület
- Bodola Mirabella – Szociális Támogatási Igazgatóság (DAS)
- Fejér Imre – ZUM 3 képviselő
- Szász Foof Ildikó – S.C. Femild Bauinvest SRL
- Bitai Zsuzsa – SC TEGA SA